Indul az EuroSkills 2016 nemzeti válogatóversenye!

Indul az EuroSkills 2016 nemzeti válogatóversenye!
Jelentkezési határidő: 2015. január 23.

Hamarosan útjára indul az EuroSkills 2016 magyarországi válogatóverseny az Enterprise ICT Team (vállalati informatikai csapat) kategóriában. A HTTP Alapítvány – együttműködésben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával – január és április között rendezi meg a szakmák Európa bajnokságának magyarországi selejtezőjét, diákok és fiatal hálózati informatikus szakemberek számára.

A soron következő EuroSkills a svédországi Göteborgban lesz, 2016. december 1-3. között. A vetélkedősorozatra olyan 3 fős csapatok jelentkezhetnek, ahol idén minden csapattag betölti már a 16., de még nem tölti be a 24. életévét.

Jelentkezés és további információk: http://es2016.netskills.hu

Danube Innovation Summit

Több mint 10 országból érkeztek résztvevők az első Danube Innovation Summit-ra, mely Budapesten került megrendezésre 2014. december 4-5-én. A rendezvény elsődleges célja volt, hogy lehetőséget teremtsen a Duna Régió innovációs ökoszisztéma ipari, akadémiai és kormányzati szereplőinek a személyes találkozójára és közös gondolkodására. Közel 80-an vettek részt a Műegyetemen tartott eseményen: K+F intézmények, innovatív vállalkozások, számos nemzetközi projekt képviselői jelentek meg. Ez volt az első alkalom, hogy egy efféle közös platformon, interaktív módon érintkezhettek a régióbeli innovációs szektor szereplői, új kapcsolatokat és együttműködéseket építve.

Az innováció területének különlegessége a formabontás, az interaktivitás és az ötletek szabad áramlása. Pontosan ezért, az előadásokon kívül projekt ötletelés és brainstorming is szerepelt a programban, emellett nagyobb hangsúlyt kapott a kapcsolatépítés is. Döntéshozók, kutatók, vállalkozók, projekt koordinátorok között szabadon, jó hangulatban folyt az eszmecsere, mely inkább egy kellemes fogadásra emlékeztetett, mintsem egy kötött programú rendezvényre.

A rendezvényt Dr. Vajta László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dékánja nyitotta meg, utána az EIT ICT Labs budapesti igazgatója, Dr. Horváth Zoltán előadása következett. Az EIT ICT Labs az első tudás- és innovációs közösség, melyet az Európai Innováció és Technológia Intézet állított fel, egy EU kezdeményezés eredményeként. Magyar oldalról a Nemzeti Innovációs Hivatal, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a FILAB egyesület és a Mobilitás és Multimédia Klaszter is képviseltette magát. Nemzetközi részről a madridi EIT ICT Labs, a Digital Factory, a Demola nyílt innovációs platform és a Fraunhofer Alapítvány (Berlin) képviselői adtak elő és vettek részt a két napos összejövetelen.

Európai projektek is bemutatkoztak, mint például a H2020 program, a FIWARE akcelerátor, az EUREKA&Eurostart és a Délkelet –Európai Transznacionális Együttműködési program (SEE) keretei között megvalósuló SEETechnology projekt is. A SEETechnology bemutatta webes platformjának béta verzióját az eseményen, mely a délkelet-európai régióban tevékenykedő innovatív vállalkozásokat, projekteket és K+F intézményeket kapcsolja össze, hogy közösen tudjanak kutatási eredményeket, új fejlesztésű technológiákat gazdasági sikerre vinni.

A résztvevők visszajelzései alapján a Budapesten rendezett pilot „csak” az előjáték volt, beigazolódott, hogy valódi igény van az innovációs ökoszisztéma szereplőinek összekapcsolására, hogy közösen, hatékonyan tudjanak fellépni és együtt formálni a régió innovációs irányait.

dis_2 dis_1

dis_3 dis_4

dis_6 dis_5

BME NetSkills Challenge 2014 díjátadó

Végetért a BME NetSkills Challenge 2014 hallgatói tanulmányi verseny. A díjátadóra 2014. december 2-án került sor a versenyt szervező BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék tanszéki értekezletének keretében. A felajánlott díjakat a verseny támogatóinak, így a NetVisor Informatikai és Kommunikációs Zrt.-nek, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesületnek (HTE), valamint a Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda (HTTP) Alapítványnak a képviselői adták át.

A verseny győztese Varga Ákos, az idei EuroSkills európabajnok magyar csapat tagja lett. Második helyezést ért el Kalmár Balázs Ákos, míg a dobogó harmadik fokára Horváth Dániel állhatott fel.

Ezúton is gratulálunk a győztesnek és a dobogósoknak! A versennyel kapcsolatos további információk a következő honlapon érhetők el: https://www.hit.bme.hu/bmenetskills/

BME_NetSkills_Challenge_2014-dijatado_1BME_NetSkills_Challenge_2014-dijatado_1BME_NetSkills_Challenge_2014-dijatado_2BME_NetSkills_Challenge_2014-dijatado_3